Túl vagyunk egy nagyon jelentős áprilison. Amikor az ember fogyókúrázik, akkor minden olyan dolog, ami nem a mindennapi rutinban van, fel tudja borítani a rendszert, amit addig kiépítettünk. Április elején-közepén érkeztek Hannáék, a szupercuki kisunokával, aki négy hónaposan először repült...V szabadnapokat vett ki, hogy kellőképpen tudjunk foglalkozni velük. Nyilván ilyenkor nem a diéta van az első helyen.

Aztán mialatt itt voltak, jött a szörnyű hír: a sógorom meghalt búvárbalesetben....Letaglózott a dolog mindenkit, Laca 52 éves volt, és boldog, kiegyensúlyozott élete volt Tenerifén. Hetekig képtelenek voltunk összeszedni magunkat, és még most, majd' egy hónap után is hullámokban tör ránk a gyász. Az első haláleset abból a körből, akik velünk egy korúak és az életünk részei voltak. Nagyon szar. Gondolom sosem lesz jobb az érzés, maximum elviselhetőbb. Szintén egy olyan esemény, amikor a diéta az utolsó, amire az ember gondol.

És hát a legnagyobb klisé: az élet megy tovább....nyilván ha majd én is meghalok egyszer, akkor sem fog megállni. És jönnek a hétköznapok megint, a rutin...a betervezett étrend, edzés....stb.

Nem is tudom, azt mondják, hogy az embernek két élete van: az első akkor ér véget, amikor rádöbben, hogy csak egy élete van. Onnantól valahogy megváltozik az élethez való hozzáállása..talán jobban értékeli a pillanatokat, talán jobban elengedi azokat a dolgokat, amiket felesleges tovább szorongatni. Talán másmilyen szűrőn kezdi látni, mi a fontos, és mi nem.

Életünk ezen szakaszára igencsak megkoptak a barátok...igaz, többezer kilométer távolságból nem olyan egyszerű fenntartani a régi kapcsolatokat, és a fizikai távolság miatt sok régi ember legyint ránk, hiszen nem vagyunk kézközelben, ha esetleg kellene valami. Durva így fogalmazni, de én így érzem. Nyilván 16 éve élünk külföldön, nem lehet csodát várni. Mondjuk az elmúlt 16 év magyar politikai  és gazdasági helyzete sem segít ezen...na mindegy, ebbe nem is akarok jobban belemenni.

Annál inkább belemennék a saját családunkkal kapcsolatos érzésekbe. Amikor egy-egy hétvégén összegyűlünk itt nálunk, jön mindenki, megy a duma, iszogatunk, elszívunk egy szivart...sztorizgatunk. Az nagyon jó....akkor ha végignézek rajtuk....mind szép, egészséges, okos, sikeres emberek...akkor bizony büszkeség tölt el, hiszen ezt az egész csapatot.....az összes velük járó sikerrel, diplomákkal, eredményekkel, örömökkel, akármikkel....ezt mi ketten hoztuk létre....önmagunkból. És ez valahogy olyan magasztos, olyan fennkölt érzés. Az ember képes teremteni valamit, ami előrébb van, valamit, ami jó, amire büszke lehet. Ez csodálatos érzés.

Hát eddig ez a poszt nem kifejezetten a fogyókúráról vagy az evésről szólt...de akkor:

Visszaálltam nagy nehezen a csapásra, de sajnos még nem vagyok ott, ahol szeretnék. A reflux-őrület utáni hirtelen "sokk" elmúlt , és Március elejétől számolom újra a kalóriákat, viszont azóta csak 6,6 kg ment le. De nem baj, a lassú haladás is haladás, nem? De.

Igyekszem az 1600 kalóriás napi limit alatt enni, lehetőleg max100-150 gram CH-val. A fehérjebevitelt az elején tudtam hozni a napi 200 gramm körül, de mostanra kezdem feladni, mert anyagilag elég megterhelő. Plusz ugye sok belőle a feldolgozott cucc....proteinpudingok, túrókrémek, porok, stb. Mellette heti 5-6 napon edzek, váltogatom a HIIT kardiót és a súlyzós edzéseket.

Nagyjából ennyi.

Fogyókúra...megint

 

Lassan, de biztosan jön a nyár, ami egyfelől tök jó, mert utálom már kicsit az ír időjárást….másfelől könyörtelenül a képébe vágja az embernek, hogy formába kell jönni, nincs mese. Nekem most az elmúlt időszak nagyon nem kedvezett….A kisunoka születése miatt borult az egész tavalyi évvége, plusz még rájött a néma refluxom, meg az „egyen valamit reggel ha felébred” orvosi utasítás….szóval most a fogyós diéta háttérbe szorult. Az sem segített, hogy a kávéról le kellett mondanom…holott nálam nagyobb kávést nem nagyon ismertem….

Miután a kávét átváltottam a teára, az almát a sárgarépára…és így tovább….elkezdtem a fogyókúrát megint. Azt mondják a hozzáértők, hogyha fogyásnál azt akarjuk, hogy ne az izomtömegből tűnjenek el a kilók, hanem a zsírból, akkor törekedni kell a sok fehérjére. Ki is tűztem magamnak, hogy napi 200 gramm fehérje menjen, de max 1600 kalória korláttal naponta. Persze ez azért nem mindennap jön össze, de azért az átlagom megvan.

Igaz, rendszeresen járni kell a lengyel boltba túróért, meg venni kell a különböző emelt proteintartalmú készítményeket, és persze a proteinpor sem maradhat el. Mindemellett elég nehéz összeegyeztetni hogy kijöjjenek a számok, nade van mögöttem egy pár év –lol- úgyhogy a rutinom megvan hozzá.

Az első 15 nap alatt kicsit több mint 5 kiló ment le, ami jó-jó, de azért látszik, hogy öregszem, hogy a fene enné meg…..az anyagcsere lassul a korral, emelt fehérjebevitel ide vagy oda. Mindegy, az életkorommal nem tudok mit kezdeni, hozott anyag.

Az orvosi utasítást igyekszem betartani, reggel, 9 körül vagy egy falat banánt eszem, vagy egy szem epret…a lényeg, hogy minimális valami legyen, csak a gyomrom miatt. A kövi étkezés délután 2-3 körül van, általában saláta, csirkével, iceberg salátával, főtt céklával, paradicsommal, uborkával, paprika, retek, stb. Általában 10 gramm light majonézzel fel szoktam dobni. A normál majonéznek 800 kalória 100 grammja, ennek csak 220. lol.

A vacsorám általában ugyanaz…túró, protein-quark, fehérjepor, reszelt citromhéj, sztíva. Vagy sárgarépát ropogtatok mellé, vagy nem : -)…..sajnos nem merek mindennap berépázni, mert félek a karotinémiától….túl sok A vitamint termel a répában lévő bétakarotin vagy mi….úgyhogy minden másnap eszem csak.

Ha el akarok térni, csinálok egy levest mondjuk karfiolból, répából, petrezselyemből, meg egy fél doboz 12%-os lengyel tejfölből (+egy leveskocka)….az mégis meleg kaja. Vagy egy rakott zöldbabot extra sovány darált marhából, szintén light tejföllel….vagy párolok össze zöldségeket, amik beleférnek (kelbimbó, mangetaut, brokkoli), és ha nagyon bulikázni akarok, akkor meghintem a „varázscheddar”-ommal…..ami proteinsajt-ként fut, mert a sima cheddar 420 kalóriája helyett csak 169 van benne tíz dekánként.

Nem túl változatos, de ez van. Mellette igyekszem mindennap edzeni, most a háromnapos ünnep alatt becsúszott egy nap, mikor nem volt semmi, de vagy súlyzós edzés, vagy HIIT cross trainer, vagy igazi bringa ha jó az idő. Plusz Verussal délután szoktunk egy fél órát jógázni, az is tök jó. Ha az idő engedi, Larsie-t is elvisszük sétálni, de mostanában sajnos nagyon sokat esik, így az ritkábban történik meg.

Közben T. azt mondta, arra is figyelni kell, hogy az én koromban (a büdös kölke) már egyszerre 40 gram fehérjénél többet úgysem tud a szervezetem lebontani, hiába tolok be 80-at egy étkezéssel, sajnos annak egy része megy a „kukába”…úgyhogy variálhatom e szerint a szempont szerint is az étrendemet. Csak hogy még véletlenül se legyen egyszerű…

Alkohol témában abszolút vissza vagy fogva, de azért ha alkalom van, egy-két pohár lecsúszik egy szivarral….vagy a nélkül. A múltkor a konyhában egy söralátét méretű pók rohant a padlón, én meg ráugrottam a papucsommal, de olyan rosszul lettem tőle, hogy kénytelen voltam egy whiskey-t leküldeni, mert még percekkel az akció után is a hideg rázott az undortól…

Úgyhogy egyenlőre így haladok, a célom, hogy egy tízest minimum ledolgozzak, mielőtt elmegyünk nyaralni.

Sokadik köröm az édes íz vonalán

 

Jó pár évvel ezelőtt futottam neki az édesítőszeres témának. Akkor arra a következtetésre jutottam, hogy nyilvánvalóan a cukorlobby az, aki mögötte áll annak, hogy gyakorlatilag minden létező cukorhelyettesítőt lehúznak, hogy teljesen egészségtelen. A cukor, ami ugyebár néhány évszázados története alatt igen nagyot ment. A cukor, ami az édessége miatt ösztönösen az embernek a biztonság (érett gyümölcs), a meleg tápláló anyag (anyatej) asszociációival jelent egyet.

Végtére is a cukor a nádból, később a répából előállított étel, azaz természetesnek mondható. Óriási biznisz már ezer éve Európában és Amerikában….nyilvánvalóan a legfeljebb 150 éves múltra visszatekintő édesítőszereknek nem lehetett sok esélye kiszorítani a piacról.  Igen ám, csak a nagy jóléttel együtt jött az elhízás is, egyre több lett a kövér ember, és egyre nagyobb divat lett a fogyást elősegítő szerek használata…mondjuk az elmúlt 40 évben tutira. A cukor lett kikiáltva az egyik nagy ellenségnek, hiszen tömény szénhidrát, és az évek alatt úgy alakult, hogy az ember az üdítőitalától kezdve a kávén keresztül szinte mindenféle termékben fogyaszthatja. A legmegdöbbentőbb ételekben találtam már utalást arra, hogy cukor van benne. Kábé nyolcvanféle néven említhetik meg a glükózsziruptól kezdve a maltodextrin-ig…..

Szóval én lelkesen dobtam el ezeket a cukrokat, és ezdtem fogyasztani a ciklamátot, az aceszulfám-K-t, az aszpartámot, a szukralózt, a taumatint, és így tovább….később bejött az eritrit, a xylit, a monkfruit és a sztívia.

Vannak ezek között olyanok, amik természetesek, azaz a természetben előfordulnak, és nem mesterségesen előállított kémiai vegyületek…pl. az eritrit, a xylit, sztívia, vagy monkfruit kivonat. De ugye a „sima” eritrittel az a baj, hogy csak 70%-a az édessége a cukorhoz képest, továbbá igen drága. Úgyhogy jellemzően összekeverik szukralózzal, aceszulfám K-val, hogyhát ha már drága, legalább kevesebb kelljen belőle, mint a cukorból. A xylit-et nem tartom valódi alternatívának, mert nem nullkalóriás, és erősen laxatív hatású (nekem legalábbis). A sztívia egy növény, ha magának a növénynek a kiszárított leveleiből készült őrleményt akarnék venni, olyat nem tudok. Van kivonat, és van mesterséges módszerekkel előállított szteviol-glykozid, aminél állítólag higanyt használnak katalizátorként a gyártás alatt, szóval nem valami bizalomgerjesztő. A monkfruit-ról nem tudok nyilatkozni, mert sosem próbáltam, még nem láttam sehol, hogy kapható lenne.

És akkor mi a helyzet a többi, kemikáliával? Hát a legújabb kutatások szerint az a baj velük, hogy indokolatlanul késztetik az agyunkat inzulintermelő parancs kiadására. Tehát haköllhanem jön az inzulin, és a bevitt ételenergiát elhordja az anyagcsere elől, és viszi a zsírcellába raktározni. Amivel két baj is van: egyrészt hogy az anyagcsere nem jut hozzá az energiához, és továbbra is jelzi, hogy helló, adjál enni, mert kell az energia…..másrészt hogy akkor is képes vagyok hízni, ha nem eszem eleget….mert ugye az étel nem a megfelelő helyre jut. Ördögi spirál.

Plusz van még egy olyan kutatás is, ami kimutatta, hogy ezek a vegyületek belepofáznak a mikrobiom baktériumjainak az egymás közötti kommunikációjába, növelve ezáltal az inzulin-rezisztanciát, és megbolondítva ezzel az anyagcsere folyamatokat.

pl. itt

Plusz állítólag amikor vágyunk az édességre, és fogyasztunk valami cukrosat, akkor az agyunk jutalom központja aktivizálódik, ezt elektródákkal simán lehet látni. Viszont ha olyan ételt fogyasztunk, amiben nem cukor van, hanem mesterséges édesítő, akkor a jutalom központ passzív marad! Mi következik ebből? Hát hogy a vágyakozás az édességre nem fog megszűnni, hiszen nem elégítettük ki az agyunk jutalomközpontját.

Persze ezek csak egy laikus ember agymenései, de ezek után nyilván azt mondom, hogy kösz, nem akarok több mesterséges édesítőt fogyasztani. Tehát ugranak az üdítők (szinte az összes aszpartámos, aceszulfám-K-s  vagy ciklamátos), és ugranak a jó kis „cukormentes sütik” is…marad a cukor, persze ritkán és keveset, mert ugyebár azért az is felbassza a vércukorszintet…de legalább nagyjából természetes. Vagy marad az ertrit, a sztívia de tisztán….ami viszont egyrészt drága, másrészt meg a sarki lidl-ben persze hogy nincs.   

frissítés március26....: elvileg ha kalóriadeficitben vagyok, akkor hiába megy az anyagcsere folyamat helyett a zsírraktárba a bevitt étel, mert úgyis el lesz égetve, hiszen a kalóriadeficit rákényszeríti az anyagcserét, hogy a felhalmozott energiákhoz nyúljon. Szóval súlytartásnál lesz extrém fontos, hogy ne fosszuk meg az anyagcserét az energiától. Máshogy mondva a visszahízás folyamata simán lehet hogy innen (is) eredhet...mármint hogy amúgy minden fasza lenne, de az édesítők miatt a bevitt kalória nagy része az indokolatlan inzulintermelés miatt megy a zsírraktárba. És mivel nincs kalóriadeficit, mert nem fogyókúrázok hanem "csak" próbálom szintetntartani magam, ezért szépen lassan kúsznak vissza a kilók.

Tehát ha azt veszem, hogy a normál, kiegyensúlyozott anyagcserének van egy tól-ig szintje, tehát van egy sáv a kalóriabevitelre vonatkozóan, ahol elboldogul, mondjuk 1500-2500 kalória között - ez nyilván sokmindentől függ- , az azt jelenti, hogy pl napi 2500 kalóriával is lehetne tartani a súlyt, de ha ebben van édesítőszer, ami indokolatlanul inzulinválaszra sarkallja a hasnyálmirigyet, akkor ebből mondjuk 500 kalóriányi "kapacitás" kihasználatlanul marad, és megy a zsírba. De ha csak 200 kalória, az akkor is egy év alatt 73 000 kalória, ami ha a 7700 kalória/kg tétel alapján gondolkodunk, akkor 9,3 kg hízás egy év alatt úgy, hogy akár lehetne nulla is ez a szám. Piffanyukám

Banánkenyér

 Tipikus téli desszert, amit ma kétféleképpen készítettem el: egyet úgy, hogy fnom legyen, egyet meg úgy, hogy akár én is ehessek belőle. Kardamomos- vaníliás mindkettő, de az egyikben barnacukor, fehérliszt és étcsoki van, a másikban sztívia, teljes kiőrlésű liszt, és dió.

A dió amúgy extra kaja, hiszen van benne a többszörösen telítetlen omega3 zsírsav, ami egyébként a savlekötésben is pozitív szerepet játszik. Állítólag.

Recept:

• 120 gramm vaj
• 150 gramm barna cukor / -nak megfelelő sztívia
• 2 tojás
• vanília
• kardamom
• 250 gramm liszt / teljes kiőrlésű liszt
• kis sodium carbonate
• 4-5 érett banán

Mivanvelem

 

Előző bejegyzésemben a tavalyi nyár végéről írtam legutóbb. Nagyon sok minden történt azóta…tömören, sorrendben: Mikor hazaértünk a nyaralásból, sikerült valahogy meghúzni a bal alkaromat….talán egy rossz mozdulat, nem tudom. De sajnos amikor épp dolgoztam valamin a szalagcsiszolóval, megbillent a bal kezemben a gép, és elkapta a másik kezem mutatóujját. Szerencsére a gépet már kikapcsoltam, csak leforgott még benne a motor, azonban így is elég volt ahhoz, hogy letépje a fél körmömet, a körömágyat, meg egy jó részét a mutatóujjam legutolsó percének.

Most épp Január eleje van, és még mindig nem vagyok túl rajta, de jó a dologban, hogy megmaradt az ujjam, és a köröm sem sérült nagyon. Ja, meghogy kénytelen-kelletlen megtanultam kezelni a zongorát, mivel gitározni nem tudok, illetve tudok, csak nagyon nehéz nem a megszokott módon fogni az akkordokat, (és sajnos nem vagyok egy Django Reinhardt). Három naponta orvoshoz járni kötözésre, aztán ahogy hegesedett, már csak hetente kellett menni, végül amikor azt mondta a doki, hogy akkor legközelebb egy hónap múlva menjek, már nem mentem. Gyógyulgat szépen, tök jó.

A másik lényeges dolog, ami velem történt, hogy novemberben elkezdtem fura gombócérzét érezni a torkomban. Az első pár napban csak fura volt, aztán annyira súlyosbodott, hogy spontán öklendeztem akár egy fej-mozdulatra is. Halálfélelmem volt, hogy elzáródik a gégém, és éjjel megfulladok. Persze az ember azt hiszi, hogy múló megfázás, torokfájás, azt ennyi. V megpróbált a torkomba benézni, de nem ment neki, mert folyton öklendeztem. Emelt C- és D-vitamin, rengeteg forró citromos-gyömbéres tea…hetekig küzdöttem vele, de nem javult. Hol kicsit jobb volt, hol rosszabb.

November 27-én megszületett a kisunokánk, a Mimike. Császárral. Eredetileg úgy volt, hogy dec 8-án fog megszületni, de mivel nem fordult meg, császár lett belőle. Nekünk Dec 9-re szólt a repjegyünk, mert naná, hogy ott akartunk lenni. Ekkora családi esemény mellett nyilván nem azzal foglalkoztam, hogy orvoshoz rohangáljak a torkommal, meg a körzeti orvos egyébként sem tudott volna mit csinálni azon kívül, hogy megpróbál belenézni a torkomba, és/vagy továbbküld egy fül-orr-gégészhez, ami alsó hangon másfél év.

Verussal elindultunk kalandos kis évvégi túránkra…Bp-re repültünk, onnan bérelt kocsival ki München-ig, majd vissza. Előtte és utána 1-1 napot hagytunk magunknak az őshazában, hogy két jóbaráttal találkozni/beszélgetni tudjunk. Közben megaludtunk Ausztriában is. A kisbaba tökéletes, egy tünemény, ha csak fogom, már elolvadok tőle. A gyerekek cukik voltak….nemrég költöztek új apartmanba, G-ba, ami a mi München-i hotelünktől 16 km-re volt. A napjaink nagy részét náluk töltöttük. Bevásároltunk, főztünk, sütöttünk…és babáztunk. Fantasztikus élmény volt.

Közben a torkom nemhogy javult volna, de inkább romlott. Sajnos a hangulatom elég borult volt végig…mit mondjak, nagynéném nyelőcsőrákban halt meg…Verusnak volt egy ötlete, hogy mielőtt visszarepülünk ide, még az őshazában menjek el privátba egy gégészhez, hogy legalább legyen valami támpontunk, hogy miről van szó. Hála a magyar rendszernek, online simán lehet időpontot foglalni, és szerencsére találtunk egy doktornőt, (aki a "gombócérzés a torokban" probléma specialistája amúgy) akinél még az utolsó pillanatban tudtunk foglalni dec 21-ére időpontot. Korábban indultunk vissza tehát Münchenből, éjjel egy körül. Reggel nyolcra már a rendelő előtt parkoltam a kocsival, bár 11-re volt időpontom. Százötös pulzussal ülve vártam, hogy mi lesz.

A doktornő behívott, megkérdezte mi van. Elmondtam. Kifaggatott az étrendemről, belenézett a torkomba, ami nem volt egyszerű neki sem. Egy „kedves” (magyar) privát fogorvos már lebaszott méltatlankodott egyszer, hogy túl nagy a nyelvem….így szabadkoztam kicsit, hogy egyszerűen nem tudok nem öklendezni, ha bele nyúl valaki a számba….végül lidocain spray-vel sikerült a betekintés, a doktornő kedvesen elmondta, hogy ne szabadkozzak, nagy nyelvem van, és kész.

A daganatot kizárta. Azt mondta, hogy valószínűleg reflux okozza a tüneteket. Hagyjam abba a kávét, az alkoholt, a szénsavas italokat, a citrusféléket….egyek valamit ébredés után is, és naponta ötször egyek kevesebbet. Ne terheljem meg a gyomrom, lefekvés előtt pár órával már ne egyek, emeljem meg az ágyam, és ne stresszeljek. És 2-3 hónap, mire jobbulás várható. Ha nem, képalkotást javasol.

Nos, a kezdeti sokk után jött, hogy akkor full át kell szerveznem az életem. Nincs időszakos koplalás, nincs ketó, nincs délután 3-ig nem eszem semmit….. újabb szempontok alapján vetettem be magam a csendes reflux világába. És biztos ami biztos alapon még az őshazában vettünk savlekötő cuccokat, aztán itt úgy döntöttünk, egy havi protonpumpagátlót is szedek.

Értelemszerűen most ezek a prioritások, persze a súlyommal is kell foglalkozni, de végülis ezek azért összepasszolnak….amúgy tél van, kurvahidegek…továbbra is marad a beltéri edzés….legfőképp súlyzós, néha egy kis kardió.

Időközben...

 

Már nem is szabadkozom - sem mások, sem önmagam előtt - hogy miért nem írtam több mint 3 hónapja egy kukkot sem. Sosem tudom eldönteni, ez a blog most rólam szól, vagy a lefogyásról, vagy az életmódról....persze csak az ökör konstans, minden változik, ahogy megy az idő, szóval talán erre a felvetésre nincs is egzakt válasz. De azért szokott foglalkoztatni, mert ha az életmódváltás, fogyás a téma, akkor ugye nincs helye a személyes dolgoknak....másfelől meg végülis ez az én blogom, még szép hogy rólam szól. Nem? De.

Megvolt Áprilisban az esküvő a nagylányunknak, 

minden nagyon szuper volt, nyilván ilyenkor az ember nem azzal foglalkozik, hogy mit egyen meg mennyit sportoljon. Illetve nyilván egy életmód-vitel az valami rugalmasan alkalmazkodó valami, ami az ember életritmusához, rutinjáhz idomul. Ha fordítva van, mármint hogy az életmódomhoz idomítom a rutinomat, az szerintem nem jó. Gondolok arra, hogy valaki annyira fanatikus, hogy jöhet bármi, márpedig ő nem enged pl. abból, hogy százmillió kilométert lefut minden reggel...vagy hogy salátán kívül akkor sem eszik soha emmit, ha cigánygyerekek potyognak az égből....szóval szerintem az nem jó. Hanem az a jó, hogy van egy megszokott élet, vannak a hétköznapok, amikor az ember a mindennapi teendőibe beiktatja a mozgást, a sportot, és a mindennapi "eendőibe" pedig azokat az ételeket, amikről azt gondolja, hogy segítik a céljait.

És amikor nem a mindennapok jönnek, akkor lazít. Sokszor írtam má erről, mert ez gyakran jár a fejemben. Hogy meg kell találni az egyensúlyt a mindennapok és az "off" napok között. De persze van olyan, hogy nagyon sok esemény van, és ha mindegyiknél kioffoljuk magunkat, akkor a végén odalesz az egész erőlködés.

Nyilván nem gondolhatom, hogy hat gyerekkel majd lassú és eseménytelen élet van....szóval meglehet, hogy csiszolnom kell a dolgokon....értem ezalatt, hogy a lazítás se olyan legyen, hogy most aztán mindent is lehet (enni) és semmit sem kell (mozogni)....hanem valahogy össze kell hangolni a dolgokat.

Ha már események: Nagyszülők leszünk, Hannáéknál jön a baba, már tudjuk, hogy kislány lesz, és december elején fog megszületni várhatóan. Naná, hogy ott leszünk, már megvettük a repülőjegyeket, és intéztünk szabadságot, is, a karácsony előtti két hetet Németországban fogjuk tölteni, merthogy Hannáék ott élnek. A lakásuk nagyon kicsi, úgyhogy szállodázni fogunk, de azért talán részt tudunk vállalni az első napok teendőiben.  

Visszaugorva a jelenre: most értünk haza a nyaralásból, ezúttal Franciaország volt a cél, eredetileg Normandia-Párizs volt a terv a fiúkkal.....de a forrongások-gyújtogatások miatt töröltük ezt a részt. Aztán az időjárás előrejelzés miatt a normandiai szakaszt is módosítottuk, lecsökkentettük 2 napra, hogy azért a lényeges dolgokat meg tudjuk mutatni a srácoknak, és lejjebb ereszkedtünk La rochelle-ig, ahol már elfogadható volt az időjárás. A jó öreg saját kocsival mentünk, a hosszú komppal....nem volt egy nagy élmény, mármint nekem....odafelé beállt a derekam, de nem kicsit...még az ülés is fájdalmas volt, egy kínszenvedés volt az egész. Nem tudom mitől, gondolom a parányi kabin miniatűr fürdője sem segített benne....meg nyilván a 200 kilós életemnek az eredménye, hogy szar a gerincem, mit várhatnék, nyilván...mindegy, valahogy sikerült kimozgatni, meg persze vittünk fájdalomcsillapítót, úgyhogy valamelyest rendbejött. A hazaúton vizont megkaptuk az "Anthony" nevű vihart, úgyhogy az egész hajó hánykolódott az úton....és bár én nem szoktam tengeribeteg lenni, de ezúttal nagyon szarul voltam végig....

De persze a nyaralás jól sikerült, élménydús volt, élveztük. Most jöhet a fogyókúra, mert ilyenkor úgy szaladnak felfelé a kilók, mintha muszáj lenne. Bringázás csak módjával volt eddig ebben az évben, minden idők legcsapadékosabb nyarán vagyunk lassan túl itt Írországban. Elképesztően rossz az idő, úgyhogy leginkább indoor bringázást tudok beiktatni, de végülis mindegy, a lényeg, hogy valami legyen.

Hát nagyjából ezek vannak mostanság, teszek be képet, hogy legyen friss, aktuális....aztán majd jövök valamikor :)

A múló idő diadala

 

Belefutottam újabb (nekem legalábbis mindenképpen újabb) blogokba, sztorikba....sikersztorikba. Óriási fogyásokba, friss, nagy lendülettel indított életmódváltási "kócsingolásokba".....motivációs szövegekbe, nagy igazságokba...látok másokat, akiknek szintén sikerült nagy súlyoktól megválni.

Média-megjelenések, előadások, oldalak, blogok, de most már ez a többedik alkalom, amikor azt látom, hogy van egy forgatókönyv:

• kövér valaki, (jó esetben azért nem akárki, legyen vagy ismert, vagy gazdag)....
• durván lefogy...mondjuk beszéljünk nagy számokról....200kilóról 100-ra, kb mint én.
• Megvilágosodik, és rájön, hogy másoknak utat akar mutatni, 
• Megfordul a fejében, hogy ebből lehetne valami bizniszt csinálni, hiszen mennyi kövér ember van, és hát ő tudja a csít - hiszen hogy lefogyott
• Elindít valamilyen dolgot, lett-légyen az életmód tanácsadás, kócskodás, valami táplálékkiegszítő forgalmazása, étrend-szolgáltatás, fogyi-tábor működtetés, blog-közösségi csoportok, oldalak létrehozása....bármi ami alkalmas arra, hogy profitot termeljen
• Pár hónaptól néhány évig tart a dolog (pénz, kitartás, ismertség és kapcsolatok függvénye)
• Az illető etűnik, és nem hallani felőle többé.

Nyilván van kivétel, de konkrétan én pl. olyan kivételt tudok, ahol az első két pont nem játszik, vagyis az illető sosem volt kövér, viszont az ország egyik legismertebb filmes figurájának a partnereként egész jól elboldogult ezzel, ma meg már egyensen üzleti fenoménként van aposztrofálva....

Igen, sajnos ez sokszor megtörténik, hogy mondjuk egy híres celeb, -mondjuk legyen filmsztár- gyereket szül, és akkor gyorsan mesekönyvet ad ki, meg gyereknevelési tanácsokat osztogat, hiszen nyilván ő akkora személyiség, hogy az ő tapasztalatai meg konzekvenciái azok sokkal érdekesebbek, mint egy átlagemberé.

Szerintem meg ez is olyan dolog, hogy stációk vannak, amiken az ember keresztülmegy. Úgy értem, az az ember, aki sokat lefogyott. A fogyás végén ott áll az ember, soványan, úgy érzi övé a világ....arrogánsan oktat ki adott esetben mindenkit, és a legtöbb dolgot amit mond, komolyan is gondolja. Fürdik az élményben, és mindenki el van ájulva a környezetében az eredménytől, amit elért. Úgy érzi, megtalálta a Szent Grált.

De ugye tudjuk, hogy minden skoda csoda három napig tart. Megszokja a környezet, hogy mi a helyzet, és ő maga is visszasimul a hétköznapokba....és akkor jön egy másfajta probléma, ami sokkal összetettebb, mint  lefogyás, hiszen ahhoz "csak" elég nem enni. Ja, tudom, hogy az a "csak" kurva nehéz....de legalább nem kell rajta gondolkodni: nincs kaja, és kész. Fogysz. 

Viszont ebben a szakaszban ki kell(ene) alakítani egy olyan életet, ami élhető, élvezhető, kivitelezhető, fenntartható, és képes megadni az embernek mindazt ami nélkül lehet élni, de nem érdemes. Mire gondolok? Hát az evésre. Ami örömforrás, mindamellett, hogy létszükséglet is. A kevés kézzelfogható, sokak számára elérhető, sokféleképpen megélhető öröm forrásainak az egyike. És aki szeret enni, szeret főzni, sütni, alkotni....annak nem élet egy olyan élet, ahol ezek a dolgok nem léteznek.

Ebben a szakaszban stratégia kell. Összehangolt, több fronton működni képes, egyfajta szimfónia....aminek része a mozgás, része az evés, része az életöröm, része az egészség, része a tudatosság, része a lazítás is. 

Szerintem az olyan súlyos elhízott emberek, mint én is voltam, sosem maradnak soványak. Megélhetik a soványságot, de hosszú távon nem megy a dolog. Akkor mi az alternatíva? Szerintem egy olyan kövérség, ami élhető.

Ami mellett egészséges vagy, ami melett fitt vagy, ami mellett helyesen étkezel, nem mérgezed magad, ami mellett nem vagy korlátozva semmi fontos dologban, és ami mellett néha belefér egy hamburger is vagy egy tábla csoki. Amit én itt a blogomon jellemzően "szalonkövérségnek" szoktam írni. 

A túlsúly ott van, mert hiába műtteted le magadról, az idő folyamán, amikor a kilók elindulnak visszafelé, lesz majd megint plusz bőr, meg plusz zsírcella. Szerintem életünk végéig úgy élni, hogy koplalunk, nem lehet....a víz alá merülve elvagyunk egy ideig, de néha fel kell jönni levegőért, mert megfulladunk. Ha nem jövünk fel, akkor végünk van.

Nekem az elmúlt 10 évben biztosan erről szólt minden erőfeszítésem, hogy kidolgozzak egy olyan stratégiát, ami számomra élhető. Ami mellett nem érzem magam áldozatnak, ami mellett erős lehetek, fitt, jó lehet az állóképességem, és a véreredményeim...ami mellett nem kell éheznem, csak megválogatom, mit eszek...és ami mellett időnként feljöhetek "levegőt is venni".

Sok módszerrel kísérleteztem, és mindent dokumentálok....és vannak olyan próbálkozásaim, amiket pár éve kudarcként ítéltem meg, de újra nézve a számokat és a trendeket, ma már nem mondanám kudarcnak. Dehát így múlik az idő, az ember öregebb, bölcsebb lesz, változik a világ, és változik az attitűd is. Nyilván.

Azt nagyon sajnálom, hogy azokról az emberekről olyan keveset lehet tudni, akik nem most fogytak le, hanem 5-10-15 éve....mert az ő tapasztalataik lennének csak az igazán sokat érő tapasztalatok, amikből lehetne tanulni. Hogy mi azok a dolgok, amik pár év távlatából módosíthatják a sikeres stratégiát. Mi az, amiken visszanézve változtatni kéne, mi működött és mi nem.

Mik azok a hosszútávú megoldások, amik túlmutatnak az evidens igazságokon, amiket a frissen lefogyottak olyan magabiztosan, és sokszor arrogánsan hangoztatnak (velem együtt természetesen). Lefogyás után 10-15 évvel az ember azért visszavesz az arcából is, és van mögötte iszonyat sok tapasztalat, ami nemcsak a tényszerű dolgokra korlátozódik, hanem bizony az érzelmi vonalra is. 

Mert a világon nemcsak kalória meg szénhidrát van, meg napi egyenleg...hanem vannak érzelmi krízisek, életválságok, hangulatok, és legfőképp van  múló idő is, ami összességében véve úgyis a legmeghatározóbb lesz az élet folyamán.